Sajtótájékoztatót tartott nálunk a Katasztrófavédelem

Szomorú aktualitást kapott a katasztrófavédelem és a fogyasztóvédelem közös sajtótájékoztatója a szén-monoxid-mérgezések megelőzéséről, ugyanis ma délelőtt Honton egy ember elhunyt, két másik pedig kórházba került a mérgező gáz miatt. A balesetet egy nem megfelelően működő cserépkályha okozta.

A két szervezet közös sajtótájékoztatóját dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő nyitotta meg, aki felhívta a figyelmet a fűtési szezon október tizenötödiki hivatalos kezdetére. A katasztrófavédelem 2012 óta minden olyan helyszínen szemlét tart, ahová szén-monoxid jelenléte miatt riasztottak tűzoltóegységet. 2012-ben azon lakások közül, ahol a mérgező gáz veszélyes mennyiségben felhalmozódott, csak tizenhét százalékában volt szén-monoxid-érzékelő. Ez az arány az idén már ötvennyolc százalék, köszönhetően a katasztrófavédelem égisze alatt működő Országos Tűzmegelőzési Bizottság, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közös kommunikációs és megelőzési kampányának is – fejtette ki a tábornok. A főfelügyelő részletesen elmondta azt is, mitől dúsulhat fel ez a gáz veszélyes mennyiségben.

Koszorús László Gáspár ,  fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a fogyasztóvédelemmel és a katasztrófavédelemmel közösen elszánt harcot folytat, hogy lehetőleg senki se essen áldozatául a mérgező gáznak. Az államtitkár kiemelte a szén-monoxid-érzékelők fontosságát, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy még ma is sok a megbízhatatlan készülék a boltok polcain. A fogyasztóvédelem tavalyi próbavásárlásaira és ellenőrzéseire emlékeztetve elmondta, akkor negyvenkét termékből mindössze tizenkettő bizonyult kifogástalannak. Hozzátette, a fogyasztóvédelem az idén is kiemelt hangsúlyt fektet az emberi életet veszélyeztető, érzékelésre alkalmatlan eszközök kiszűrésére. Koszorús László Gáspár kijelentette, tanácsos mindig tüzeléstechnikai szakboltban megvenni a szén-monoxid-érzékelőt. A döntésben segít, hogy a megbízható termékek listája megtalálható a fogyasztóvédelem weboldalán. Ugyanott elolvasható az is, melyek a használhatatlan eszközök.

A sajtótájékoztató végén a házigazda Szenzortechnika Kft-t képviselő Tóth Ferenc részletesen ismertette, hogyan vizsgálják laboratóriumi körülmények között a szén-monoxid-érzékelőket. A folyamatot be is mutatták, több érzékelőt is teszteltek egyszerre, akadt olyan is, amelyik nem a megfelelő szén-monoxid-koncentrációnál sípolt.   

 

A veszélyes és megbízható szén-monoxid-érzékelők listája elérhető az alábbi linken: http://www.nfh.hu/node/11036

Csatlakozz hozzánk: Facebook